Egy olyan iskolában tanítok, ahol a diákok igencsak hosszú pórázra vannak eresztve. Ha pontosabban vesszük, inkább póráz nélkülieknek kéne őket titulálni. Engem nagyon meglepett, hogy egy alsó tagozatos több mint negyed órát késik a 40 perces óráról, hogy október végén még több gyereknek nincs füzete, hogy házi feladatot átlagosan az osztály 20%-a ír összesen.
Az első óra végére úgy gondoltam, hogy ezeknek a diákoknak arra van szükségük (mint azt "az informatikatanítás célja" bejegyzésemnél írtam is), hogy rendszert vigyek az életükbe, határokat húzzak, "van amit szabad, van amit nem", "van ami igaz, van ami hamis". Ha becsöngettek akkor óra van, ha nem, akkor szünet. Átmeneti állapot nincs. Fontosnak éreztem, hogy a "ha holnap informatika óra lesz, viszek magammal informatika füzetet" következtetés is megszilárduljon, vagyis elkezdtünk megismerkedni a folyamatábrákkal :)
Heti egy órában most már 3 hónapja irogatjuk a folyamatábrákat. Lassan, de alakul a dolog. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy egy kicsit lusták. Gondolkodni még csak-csak, na de írni, azt végkép nem szeretnek.
Készítettem, fénymásoltam előre megrajzolt, üres folyamatábrát, amit csak ki kellett tölteniük, kérdésekkel, utasításokkal. Elvileg jó ötlet volt, de nem volt az igazi. Többen elkeveredtek az üres dobozok között és jó esetben nem ártott nekik. Ezt az irányt még nem adtam fel teljesen, de az biztos, hogy nagyon sok előkészítést igényel az üres ábrakészítésen kívül is, mivel mindenféle módot útat végig kell gondolni előre, és biztos olyan megoldást fognak javasolni, amire az elkészített sablon nem alkalmas.
Most új ötletem van. Holnap akartam kipróbálni, de a Mikulás pont az informatika órán osztja a csokit nekik, és elmarad az óra. Így tapasztalatokról még nem tudok most beszámolni, de arra gondoltam, hogy ha rossz az ötlet, aakkor legalább a t. blogolvasók előre megmenthetnek a kudartól :)
Találtam az interneten egy folyamatábrát Petőfi, Arany Lacinak című verséről (köszönet a készítőnek!). Majd egy kicsit módosítottam, töröltem belőle az elágazások I és H betűit: http://algernon.hu/~blenessy/suli/arany_lacinak_ures.jpg Feladatuk majd annyi lesz, hogy írják oda a betűket.
Mit gondoltok?
folyamatábrák tanítása lusta diákoknak
2007.12.06. 16:50 gombszemu
5 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://informatikatanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr69254567
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vega 2007.12.10. 11:47:07
Komolyan azt gondolod, hogy ilyen nagy folyamatábrákkal kell (lehet) tanítani alsó tagozatban?
Abban egyetértek, hogy normákat kell állítani és szoktatni kell a gyerekeket a rendre.
Úgy szerettessük meg az informatikát, hogy közben nem teszünk elvtelen engedményeket (például a játékok terén) - azt hiszem ez a legfontosabb.
Abban egyetértek, hogy normákat kell állítani és szoktatni kell a gyerekeket a rendre.
Úgy szerettessük meg az informatikát, hogy közben nem teszünk elvtelen engedményeket (például a játékok terén) - azt hiszem ez a legfontosabb.
gombszemu 2007.12.10. 12:04:20
Háááát, nem tudom, hogy jó ötlet-e. Lehet, hogy tényleg nagy és átláthatatlan. Eredetileg abban bíztam, hogy a vers "elviszi a hátán"...
gombszemu 2007.12.18. 10:38:16
Túl vagyunk az "aranylacis" órán. Nem volt egyszerű. Hisztivel kezdtek, hogy ez így tuti nem fog menni. Majd be is akarták bizonyítani, de nem sikerült nekik :)
Az első 2 elágazást megcsináltuk együtt, utána pedig volt aki önálló, volt aki párban dolgozott. Jártam körbe segítettem, ahol szükség volt rá.
Az óra vége felé pedig, akik egyedül dolgoztak összeültek és megvitatták, hogy ki, hova, mit írt.
Valószínú a legközelebbi ilyen órát azzal kezdem, hogy párosítom őket.
Az első 2 elágazást megcsináltuk együtt, utána pedig volt aki önálló, volt aki párban dolgozott. Jártam körbe segítettem, ahol szükség volt rá.
Az óra vége felé pedig, akik egyedül dolgoztak összeültek és megvitatták, hogy ki, hova, mit írt.
Valószínú a legközelebbi ilyen órát azzal kezdem, hogy párosítom őket.
hanger 2008.01.05. 08:41:32
ki volt az az állat, aki ezt a folyamatábrát csinálta?
gombszemu 2008.01.07. 14:33:08
becs szó nem én :)