HTML

tippek-trükkök az informatika tanításában

Ezen az oldalon az informatikatanítás legapróbb részleteiről és globális kérdéseiről lesz szó. Vagyis mindenről ami a tantervekből, tanmenetekből kimaradt, a LÉNYEGRŐL.

Friss topikok

  • Kovácsné Helga: Kedves Blogíró! Nagyon tetszenek az írásaid. Szívesen cserélnék veled tapasztalatokat. Sajnos nem ... (2016.02.23. 09:27) Protokollok 5. osztályban?!
  • törzsmókus: @gombszemu: köszkösz :) (2016.01.28. 12:39) Informatikaóra az udvaron
  • filmkiller: lehet nem jó helyre írok de bárhova írtam ezzel kapcsolatban az illetékesek nem válaszolta. mivel ... (2012.12.01. 15:27) iPod cumilánccal
  • gombszemu: Végre sikerült megoldani a problémát. Feltettem egy másik szerverre is a programot: vidga.extra.hu... (2008.09.19. 21:42) "Gépelni tanulok!" kurzus az egyetemen
  • gombszemu: Valószínű igazad van. Passzol a képbe! A kivül-belül szürkeség még azt is indokolja, hogy miért le... (2008.04.21. 12:27) Suliban kitűnő - életből bukik. De miért?

Linkblog

elrontjuk a gyerekeket?!

2007.11.20. 12:37 gombszemu

Az első osztályos gyerek aktív, fűti a tudásvágy, kíváncsi, büszke rá, hogy iskolás. Óra végén nem akar kimenni a teremből, ha kész a feladattal, típustól függően, rögtön másikat kér, vagy kitalál magának egy új megoldandó problémát.
Eltelik két-három év és minden megváltozik. Amint megérzik a feladatszagot, vinnyogva menekülnek. Miért? Azután persze szépen lassan beleszoknak a rendszerbe, beletörődnek a sorsukba. Tekintetük elopálosodik. Érdeklődésük, életkedvük csak a kicsengetéssel tér vissza.

Nem értem miért?
Lehet, hogy azért nem motiváltak, mert már elérték azt a tudás- és információbirtoklási szintet, amivel már jól elboldogulnak? (olvasás, összeadás-kivonás)
Lehet, hogy csak egyszerűen nagyobb sebességgel "kellene" érdeklődniük a tantervek szerint, mint amit egy átlag gyerek szellemi, lelki fejlődése megkíván?
Lehet, hogy megunták az "iskolát"? Rájöttek, hogy sohasem lesz vége, és kilátástalannak tűnik? (Akkor nevezzük át, rakjuk másik épületbe :))

Az a gyanúm, hogy akkor romlik el a helyzet, amint a diákok számára világosan kiderül, hogy a tanárnak fontosabb ez az egész, mint a nekik. (De persze meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről is :)) Ami biztos, hogy a tanár minél inkább küzd, és görcsöl, annál inkább kilátástalan és szánalmas lesz a helyzete.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://informatikatanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr9235517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanger 2008.01.05. 08:55:23

nekem a "tekintetük elopálosodik" rész tetszett nagyon. egy élményről mesélek. sokéve járok egyetemre, azt hsizem 14, és amit persze az elején is mindenki tud, hogy érdemes az órákon odafigyelni, na azt én már tényleg tudom. egyszerűen bemegyek az órára, és onnantól ki van kapcsolva minden más szál az agyamban, 90%-on a tanáré vagyok (100% az a matekverseny). tudom, hogy amit ott nem jegyzek meg, azt sehol másutt nem fogom, mert hogy mikor is tenném. no ezért vagyok baromira megsértődve, ha egy tanár hebeghabog, vagy nem tudja, hogy mit csinál.
egyszerűen becsapva érzem magamat ilyenkor. volt most az előző félévemben egy óra, amikor lényegtelen most, hogy milyen okok vezettek oda, de a saját blogomat kezdtem írogatni órán. naná, hogy tudtam figyelni közben. fél fülemmel, agyam maximum 5%-ával. és így pont jó volt. már tartott ez vagy fél órája, amikor egyszercsak rájöttem, hogy úramisten: ez a koncentrációs szint az, amivel az iskolai éveim alatt én figyelni tudtam. mármint kb 10 éves koromtól kb 25 éves koromig. megéreztem, hogy jé, ez pont az. amikor azt hiszem, hogy figyelek, de szinte semmi értelme. no akkor körülnéztem a 19-20 éves társaságon, és na akkor láttam a sok opálos tekintetet. akkor jöttem rá, hogy ezen mekkorát lehetne valahogy változtatni. és azóta boncolgatom magamban, hogy az oktatásnak mely bugyrában szoktattak rá arra a fajta nemfigyelésre, amit hosszú éveken keresztül figyelésnek gondoltam.